2015. 11. 30.
Politika
OK!PÉCS

Elgurult a gyógyszer a baranyai Jobbiknál?

Eléggé úgy fest, hogy jó messzire gurult. Szószerinti közlemény következik, amit Kovács Henrietta, a Jobbik Baranya megyei sajtófőnöke küldött meg nekünk (is).

Eléggé úgy fest, hogy jó messzire gurult. Szószerinti közlemény következik, amit Kovács Henrietta, a Jobbik Baranya megyei sajtófőnöke küldött meg nekünk (is).

“Itt a vége, Joker (ez a címe a közleménynek – a szerk.)

A Jobbik tudomására jutott, hogy Dél-Baranyában egy férfi – jobbikosnak kiadva magát – különös gátlástalansággal zsarol, félemlít meg személyeket, vagy akár intézményeket. A pártra hivatkozva fenyegetőzik elszámoltatással, leleplezéssel, elsősorban haszonszerzés céljából. A zsarnok több Bt., illetve Kft. tulajdonosa volt, melyek jelenleg kivétel nélkül felszámolás alatt vannak. Mint kiderült, az erkölcstelenség nem áll távol a férfitól. A bíróság a közelmúltban számviteli fegyelem megsértése miatt marasztalta el, tehát az illető nem vonakodott számlák megsemmisítésétől, eltüntetésétől. Emellett gyönyörű, borsos árú bérelt ingatlanokat lakott le az évek során, melyeknek költségeit nem volt hajlandó fizetni. Jelenleg is luxusban, drága házban él, bérlőit pedig különböző módszerekkel tartja rettegésben, fenyegeti meg. Az érintett családok pszichikai terrorban élnek, többen szakemberhez is fordultak.

A Jobbik minden szükséges jogi lépést meg fog tenni a férfi ellen, aki soha nem volt jobbikos, és a párt nem is hajlandó hozzá hasonlóan rosszindulatú, jellemtelen kényurakat köreibe fogadni.

Mellékelve a személy profilja:

(Ezt mi a személyiségi jogok miatt most nem mutathatjuk meg, de a közlményben benne volt. – a szerk.)

Jobbik Baranya megye”

(Borítóképünket is a Jobbik közleményéből szedtük, ők küldték.)

Elgurult a gyógyszer a baranyai Jobbiknál?


Forrás: okpecs.hu
Vissza

Kapcsolódó hírek

Lenullázták a Tiffán Borásza…

2015. 12. 20. Politika

Karácsonyi ajándék: százezre…

2015. 12. 20. Politika

Így még biztosan nem látta H…

2015. 12. 18. Politika